2014. augusztus 19-én rendezték meg a magyar Parlament Vadásztermében a Külhoni Magyarságért Díj átadó ünnepségét. A kitüntetettek között volt Szövetségünk, a Csemadok is. A kitüntetést Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke vette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól. A Csemadok részéről az ünnepségen jelen volt még Köteles László általános alelnök és Görföl Jenő országos titkár.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg.
Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968 márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben nem alakult párttá, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani.