- Gágyor József
Néptanító, tanár, tudós, helytörténész, költő…. vagy családapa?
Ki és mikor tudná ezt pontosan megválaszolni? Ez is – az is: minden egy személyben. Ember a javából, akit szeretünk, becsülünk, talán egy kicsit irigylünk is. Ki tudná mindazt, amit ő eddig véghezvitt, megszervezett, megteremtett – végigcsinálni?
Jó hetven esztendeje az „Ipó” közelében, Ipolynyéken – március 15-én született – mihelyt megnyílt a magyar iskola – a „kerekecske, gombocska” tenyeresdik után Hová megy a nyulacska? … – Hát a magyar suliba! – lehetett a természetes válasz!
Nyék után az ipolysági gimnáziumban csipegette mindenfelé tudományok alapjait,
„Jó volt biz’ a kisfiúcska
Ne csípd meg őt,
Vakvarjúcska, ”
– Hess, hess, hess! – s felröppent Pozsonyba a Felsőfokú Pedagógiai Iskolába, ahol 1960-ban magyar – szlovák szakon általános iskolai tanári oklevelet szerzett.
Ezután következett mindmáig tartó mátyusföldi tevékenysége: 9 évi tanítás a Tallósi Általános Iskolában, 3 év a Diószegi Alapiskolában, igazgatóhelyettesként, majd visszakerült Tallósra az Esterházy Kastélyba, ahol 1972-1992 között a Kisegítő Iskola igazgatója, majd 1992-től 2003-ig a Hidaskürti Alapiskola igazgatója és nyugdíjba vonulása után egy évig tanítója. A következő évben még egy évig tanít a Diószegi Gépészeti Magánszakközépiskolában, majd 3 évig a Tallósi Alapiskolában.
Szép, hosszú pálya! Hát még a tartalma!
A palócföldi Ipolynyékről indult, a Duna melléki Ipolyságon érett felnőtté, Pozsonyban, a koronázó városban, Ág Tibor szülővárosában szerezte meg tanári diplomáját, ahonnan a Mátyusnyék szomszédságában, a Feketevíz és a Kis-Duna közt leledző Tallóson találta meg a „törzsökös” működési helyét, lakója, továbbfejlesztője lett annak az Esterházy-kastélynak, melyben Mária Terézia két évszázaddal korábban megalapította az első árvaházat a honvédő harcokban elhunyt hősök gyermekei számára.
Tallóson talál rá élete párjára, akivel türelmesen, nagy odaadással felneveltek három leány- és egy fiúgyereket, mondogatták nekik: Csicsíja babuska…, Tapsi baba, tapsi; lovagoltatták, hintáztatták őket:
Hinta-palinta,
Régi dunna, kis katona,
ugorj a Dunába.
Anyu énekelte a dalokat, apu lejegyezte a dallamukat, mert a kottaírást is megtanulta, mikor fiatal korában focizás közben lábtörést szenvedett – „begipszelt lábbal tanultam meg a kottaolvasást, mely rengeteget segített gyűjtőmunkám során” – vallotta Gágyor József.
Előbb-utóbb fel kell tennünk a kérdést: Ki is voltaképpen Gágyor József?
Olyan ember, aki még a bajból is erényt tud kovácsolni, aki nem sajnálja a fáradságot újabb és újabb ismeretek gyűjtésére – legyen az játék, mondóka, mese vagy tájszó. Összegyűjti, hogy továbbadja, megőrizze saját maga, családja, tanítványai, a vidék népe – nemzete s a világ számára.
Mindezt – a néprajzi- és nyelvjárásgyűjtő tevékenységét, melyre méltán felfigyelt a hazai, a magyarországi s külhoni szakmai közönség is – különböző díjak, elismerő kitüntetések bizonyítják.
Azt a sokrétű munkát, melyet Gágyor József végez, mintegy betetőzik, szinte minden lehetséges témát felölelő helytörténeti dolgozatai: a tallósi iskola története, a földműves szövetkezet, a tűzoltóság, a Csemadok, az önkormányzat, a kastély stb. története.
Figyelemre méltó – „Még a lélek is reszket az emberben” – a kitelepítésekről írt műve… Saját bevallása szerint legbüszkébb a Tallósi szótár című gyűjteményére, mely 7 000 szócikket tartalmaz – pedig „csak” a Tallóson és környékén, a Galántai járáshoz tartozó magyar községek szóhasználatát mutatja be… Persze a vele készített interjúban Gágyorosan hozzáfűzi: még nagyon sok felgyűjtendő szólásunk van. Igaza van: gyűjtögesse őket sokáig, hosszú-hosszú évekig. De mi is segítsünk neki – s őrizzük és becsüljük meg sok-sok generáción keresztül.
Örülünk, hogy itt, a Mátyusföldön vetette meg a lábát, küldetése a tallósi Esterházy-kastély lakójává tette, úgy járt, mint Mikes Kelemen Rodostóval: „Úgy megszerettem Rodostót, hogy nem felejthetem Zágont” vagyis Gágyor József úgy megszerette Tallóst, hogy nem felejthette el Ipolynyéket. Így hát a mienk lett: tallósiaké, mátyusföldieké és mindazoké, akik olvassák, követik példáját.
Mórocz Károly
- Ádám Lajos
Ádám Lajos, táncos, koreográfus, népművelő, tánc- és illemtanár.
Református lelkészcsaládban nevelkedett négy fiú- és egy lánytestvérével együtt. Már gyermekkorban megismerkedett és megszerette a népzenét, néptáncot, ötévesen az akkor szintén még csak hatéves Éva nővérével Pozsonyban egy országos néptáncversenyen díjnyertesek lettek. A táncok szeretetét édesanyjának is köszönhette, aki amellett, hogy zongorázott, nagyon szépen tácolt, s a kis Lajost tanította a táncok alapjaira. A család egyébként is nagyon muzikális volt: az egyik bátyja hegedült, nővére zongorázott, Lajos pedig gitározott, s ők ketten soha nem hiányozhattak egyetlen ünnepi rendezvény műsorából sem.
Az alapiskola elvégzése után a tornaljai gimnáziumban tanult tovább, ahol nemcsak táncolt, de tánccsoportot is vezetett, sőt ekkor már kapcsolatba került a rimaszombati kultúremberekkel, elsősorban Drobka Gézával, aki különböző rendezvényekbe, előadásokba vonta be, neki köszönhetően indult el Ádám Lajos máig töretlen rimaszombati pályája. A gimnázium befejezése után mezőgazdasági technikumot végzett szintén Tornalján, s utána édesapja kérésére teológiára jelentkezett, ahová ugyan felvették, de végül mégsem kezdte el a tanulmányait, mondván, hogy „ ki látott már táncos papot?!“ A Jednotá-nál kapott állást és távúton végezte el a Zeneművészeti Főiskolát ( 600 jelentkezőből jutott be abba a 190-be, akiket felvettek). A főiskolán társastánc-szakra járt, de mellette egy tanfolyamot is elvégzett, koreográfus lett. Ekkor már a Gömör Néptáncegyüttes táncosa és koreugráfusa is volt. A katonai szolgálat letöltése után, 1962-ben vette át az együttes vezetését, amit aztán 35 éven keresztül rendületlen hittel, odaadással végzett. Ezekben az időkben számos néphagyományt feldolgozott és koreográfiát készített belőlük (Gömöri fonóház, Gömöri esték, Bányásztánc Rozsnyó környékéről, stb.), amit nagy sikerrel mutattak be akár a zselízi, akár a gombaszögi népvűszeti fesztiválokon, melyeknek abban az időben a tánccsoport rendszeres résztvevője volt. Neki köszönhető az is, hogy az utódegyüttes, az Új Gömör Néptánccsoport több év kihagyás után újra megalakult és azóta is sikeresen működik.
Népdalgyűjtőként főleg Gömörben tevékenykedett, de gyűjtött népdalokat és népi szokásokat a Felvidék más tájain is, pl. Bodrogközben, Tardoskedden, Zoboralján, Nagyidán, Királyhelmec és Kassa környékén. Szívesen gondol vissza ezekre a vidám, csodálatos évekre és a kiváló társakra, akikre a mai napig szeretettel emlékezik: Ág Tiborra, Méry Margitra, Németh Imrére.
Népművelőként, de főleg tánc- és illemtanárként az ifjúság nevelésében is kivette részét. Nagyon hozzávetőleges számítás szerint az elmúlt 51 év alatt kb. 30 000 fiatalt vezetett be a társastáncok világába, készítette fel első báljára és ismertette meg velük a visekeldéstan alapszabályait. Ezt a szép és számára üdítő tevékenységet még most, túl a hetvenen is rendszeresen és fáradhatatlanul végzi.
- Béres József
Béres József életrajza
Béres József 1917 március 20-án született a Kassához közeli Abaújszina községben. A földműves-munkás család Csehszlovákia megalakulása után nem kapta meg az állampolgárságot, ezért a fiatal József csak egy segítőkész kassai tanítónő jóvoltából végezhette el Kassán a polgári iskola 4 osztályát. Már fiatalon dolgoznia kellett. A kassai Premontrei Rend akkoriban szlovák tannyelvű gimnáziumában lett segédmunkás abban a reményben, hogy itt további tanulmányokat végezhet. Állampolgárság hiányában azonban itt sem tanulhatott tovább. Itt ismerkedett meg többek között Mécs Lászlóval, akitől könyveket és tanulmányi útmutatást kapott. Mécs László közbenjárására 1939-től szülőfalujában a jegyzőségen lett közírnok. 1944-ben az orosz frontra került, ahonnan 1945 végén jött haza. Ekkor újból eltanácsolták a közigazgatási munkától.
1946-tól a kassai póstán dolgozott fizikai munkásként. Már a Csemadok megalakulása előtt szervezte a kassai magyar kulturális életet. Az akkori polgármesternél megismerkedett Fábry Zoltán íróval, akivel haláláig jó barátságban maradt és akinek állandó támasza, segítője volt.
1949 áprilisában megalakult a kassai Csemadok . Ennek első vezetője lett, majd 1951 júliusától kassai kerületi titkárként tevékenykedett. 1954- ben a Népes Népművészeti Együttes vezetőjévé nevezték ki. Ebben a tisztségében egész Szlovákia területén szervezte a magyar népművészti mozgalmat. Ekkor pótolta az eddig hiányos ismereteit, kitüntetéssel érettségizett a kassai magyar gimnáziumban.
1960-tól részállásban dolgozott a Szlovák Rádió magyar szerkesztőségében. 60 éves korában, 1977-ben ugyan nyugdíjba vonult, azonban 1989-ig nyugdíjasként is főállásban folytatta rádiós tevékenységét.
1964-ben alapítója lett a kassai Batsányi Körnek. Baráti kapcsolatba került Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Peéry Dezsővel, Szalatnay Rezsővel, Czine Mihállyal és másokkal. Neki volt köszönhető, hogy a magyar irodalom nagyjai közül sokan 1964 és 1989 között – amikor arra hivatalosan nagyon csekély lehetőség volt. Kassára látogathassanak és találkozhassanak az itt és környéken élő magyarokkal.
Rádiósként sok-sok riportot készített a fenti személyiségekkel, s neki köszönhető, hogy a szlovákiai magyarság az elzárkózás időszakában is közvetlenül megismerhette e nagyságok gondolatait.
Béres József 4 magyar iskolába járó gyermeket nevelt fel. 10 unokája és 12 dédunokája körében ma, 96 éves korában is sokat tesz a magyar kultúráért.
- Kovács László
Kovács László tanár laudációja
Kovács László tanár, a szó igazi értelmében vett tudós tanár. Több tankönyv, honismereti- és művelődéstörténeti munka, nyelvészeti- és történelmi tanulmány szerzője és társszerzője. A somorjai Madách Imre Gimnázium egykori igazgatója, a felvidéki magyar közélet ismert személyisége. Kovács László tanárként ma már nyugdíjas, ám szerzőként, szaklektorként, előadóként továbbra is aktív. Amikor december elején az egyházgellei otthonába meglátogattam, és életútjáról beszélgettünk ő fogalmazta meg a rá jellemző meghatározó szemléletet:
„Tudod nekem egy szerencsém volt ebben az életben. Sose ragaszkodtam ranghoz, címhez, ezért szabadnak maradtam minden élethelyzetben.” Nyugalmazott gimnáziumi igazgatóként ezért is övezi tisztelet, ragaszkodás mindmáig.
1946. szeptember 18-án Csallóközcsütörtökben született. Az alapiskolát szülőfalujában végezte, 1963-ban érettségizett a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban, majd a pozsonyi Komenius Egyetem Bölcsésztudományi Karán magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett.
Pályaválasztása kapcsán többször elmondta, hogy már gimnazista korában tanító akart lenni. Sőt egy rádióriportban úgy fogalmazott, hogy néptanító lesz. Fél évszázada, 1964-től Csemadok tag, a csallóközcsütörtöki helyi szervezetben dolgozott 1970-ig. A színjátszó kört vezette, és a helyi könyvtár vezetője volt. Néptanítói énje a zobormenti Zséren bontakozott ki. Miután 1970-től a nyitrai Pedagógiai Kar magyar tanszékének oktatója lett, családjával Zsérén telepedett le.1971-től a Csemadok Zsérei Alapszervezetének tagja majd elnöke lett. A falu mindenese, a színjátszó csoportot vezette, irodalmi összeállításokat készített, irodalmi, nyelvészeti- és történelmi ismeretterjesztő előadásokat tartott a régióban. 1972-től a Csemadok Nyitrai Járási Elnökségének tagja volt.
Miután 1978 után a Csallóközbe került és Egyházgellén telepedett le a Csemadok Egyházgellei Alapszervezetének elnöke lett, s mellette a Dunaszerdahelyi járás irodalmi bizottságának vezetője volt. A nyolcvanas években a Csemadok KB nyelvi szakbizottságában dolgozott, Jakab István tanár úr után, annak vezetője lett. Ebből adódóan az országos Kazinczy Napok előkészítője és szervezője volt. Munkahelyén, a Csallóközi Múzeumban, dülő és ragadványneveket gyűjtött a Csilizközben, majd szervezője volt Görföl Jenővel, a Csemadok OT által szervezett nyelvjárásgyűjtő táboroknak az egyetemisták számára.
1984-től a somorjai magyar gimnázium tanára, majd igazgatója volt. A bársonyos forradalmat követően, 1990 tavaszán a SZMPSZ alelnöke, a pozsonyi parlament képviselője lett. 1995-ben a szlovák oktatásügyi tárca megpróbálkozott az alternatív oktatás bevezetésével. A tervezet ellen tiltakozó igazgatókat leváltották, köztük Kovács Lászlót is. A politikai helyzet változásával 1999-ben ismét a somorjai gimnázium élére került, s egészen nyugdíjazásig irányította az intézményt.
A rendszerváltást követően, 1991-1993 között a Csemadok Dunaszerdahelyi TV elnöke, illetve a Csemadok OT tagja volt. Ez mellett továbbra is a Csemadok Egyházgellei Alapszervezetének elnöke volt több mint két évtizeden át.
Éveken keresztül a Csemadok különböző szervezeteinek meghívásának eleget téve adott elő a magyar történelem és kultúra iránt érdeklődő közönségnek. Történelmi cikksorozatai számos folyóiratban (pl. Hét) jelentek meg, neve több tankönyvben is feltűnik szerzőként, illetve társszerzőként. Szakmai-ismeretterjesztő monográfiái közül kiemelkedik a csallóközi középkori templomokat és az 1848-49-es forradalom emlékhelyeit bemutató kötete. Középiskolák számára készült magyar nyelv és történelem tankönyve az egész magyar nyelvű közoktatás egyik legnagyszerűbb munkája.
Kovács László kiemelkedő pedagógiai, anyanyelvápoló, nyelvművelő tevékenységéért, Kazinczy díjat, majd 2012-ben pedig az év magyar pedagógusa díjat kapta. Kedves Barátom, engedd meg, hogy elsőként gratuláljak, a munkádat értékelő magas Csemadok kitüntetéshez, a Csemadok Életmű Díjhoz. Több évtizedes munkáddal, emberségeddel kiérdemelted. Viseld még sokáig, egészségben!
Varga László